| Szaunamester képzés |
|
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00310-2011 Szaunamester képzés - Magyar Wellness és Szauna Klub Kft.Magyarország legsikeresebb modulrendszerű Szaunamester és SzaunaVilág üzemeltetői képzése Mivel ma még nincs hivatalosan OKJ képzést nyújtó szaunamestereket oktató cég Magyarországon így a magyar szaunakultúra és a szolgáltatók részéről felmerülő egyre nagyobb igény kielégítése végett az alábbi Szaunamester tanfolyamot hirdetjük, fürdők, wellness központok, egészségügyi szolgáltatók továbbá a szaunázás után aktívan érdeklődők számára. A SzaunaClub az első olyan szaunamestereket oktató cégként kíván indulni Magyarországon, aki mögött, az összes szaunamestert foglalkoztató cég számára megfelelő, országos szintű vendégkőr, illetve annak szervezésének lehetősége is rendelkezésre áll. Így az oktatáson túl, segítséget nyújtunk képzett és velünk szerződésben álló szaunamesterek számára, hogy az általunk működtetett közvetítő és club rendszeren keresztül, megszerzett végzettségüknek megfelelő állást találjanak, illetve a SzaunaClub szerződött partnereként akár kereset kiegészítő tevékenységet folytassanak. Szakmai anyagunkat mind az elméleti, mind a gyakorlati részen Magyarország első szaunamester oktatója által és közvetlen közreműködésével állítottuk össze, több mint 8 éves képzésben és gyakorlatban szerzett tapasztalata alapján. Képzéseink fő támogatója az IWI (International Wellness Institute) A képzésen részt vevők elsajátíthatják az alábbi ismereteket
A tanfolyam sikeres elvégzéséről a Szaunamester a Magyar Wellness és Szauna Klub hivatalos igazolását kapja, magyar, angol, német nyelven, amivel elhelyezkedhet olyan szaunát üzemeltető fürdőkben és wellness központokban ahol szaunamesteri tevékenységhez kötött új és minőségi szolgáltatást nyújtanak vagy tervezik annak bevezetését. A nálunk végzett Szaunamesterek Ausztriában (pl:Ebner"s Waldhof Hotel, stb) és Magyarországon (PL.Kék Duna Wellness Hotel, Bükfürdő, Virágfürdő, Kecskeméti Fürdő, Ramada Hotel Aquincum stb)több neves szállodában és fürdőben dolgoznak a szaunázók és szaunába járó vendégek örömére. Szaunamester képzésben elért legnagyobb eredményeink, melyek más szaunamester képzéssel foglalkozó cégek által is elismerésre kerültek.
Mikocsics Brigitta a Büki Gyógy- és Élménycentrum szaunamestere - II. Szauna Szeánsz® Oscar 2012. I. Helyezett és közönségdíjas
Tompek Attila a Büki Gyógy- és Élménycentrum szaunamestere - II. Szauna Szeánsz® Oscar 2012. III. Helyezett és média díjas
Várunk minden érdeklődő jelentkezőt, aki szeretne a munkaerőpiac egy új európai szintű szolgáltatást nyújtó szakmájában elhelyezkedi, és a szaunázás után aktívan érdeklődik. A képzések helyszínei és további részletei ide kattintva érhetőek el
Fürdők, szállodák és egyéb wellness részleget üzemeltető cégek számára kihelyezett szaunamester képzés egyedi áron.
Hogyan értékeltek minket a szaunamester tanfolyamunkon résztvevők?
|

